Annyi minden történik, hogy már időm sincs leírni…
Ami talán a mostani helyzetet legjobban meghatározza, hogy Virgenie napokon belül hazamegy. Tegnap csináltunk egy vacsorát, ami valahol egy búcsúztatás volt, habár nem nagyon beszélt róla senki, de Virgenie már nincs itt fejben. Azt hiszem, ez valahol normális, nincs ezen semmi meglepő, lassan egy éve eljött, sok minden várja otthon.
A vacsora elég felemásra sikerült, hiszen aki a legfontosabb lett volna a munkatársak közül (Valerie), ő nem volt ott. Írtam az előző bejegyzésemben, hogy egy nagy nulla tetején ülök. Ez a mostani, kialakult helyzetre vonatkozott. Valerie és Virgenie között egy ideje szemmel láthatóan nem stimmel valami. Valerie fáradt, Virgenie sincs már itt fejben, ráfogtam erre. De aztán Valerie kitálalt egyik nap, hogy elege van, és ő befejezte Virgenievel, hogy megpróbáljon a kedvére tenni. Azt hiszem az volt az utolsó csepp a pohárban, hogy azt mondta, nem akarja kiszolgálni Madam Ravassit. (Róla annyit kell tudni, hogy kb négy embernek kell körülötte ugrálnia mindig, és egy percet se kelljen várnia, mert akkor összedől a világ. A lányok féltek tőle, mert olaszosan beszél franciául, és gyakran nehéz megérteni, hibázni pedig nem lehet.)
Megértem Valeriet, néha nagyon nehéz Virgenievel együttműködni, ugyanis, ha nincs kedve dolgozni, vagy valamin egy fél másodperc alatt felhúzza magát, akkor sikít az arcáról az utálat, és soha nem tudhatod, hogy mi baja. Nagyon nehéz nap, mint nap elsétálni emellett, és nem tudomást venni róla. Én már csak tudom, vele élek. De épp ebből kifolyólag, egészen másképp állok hozzá, más oldalát ismerem, többet tudok róla. Azt viszont be kell vallanom, hogy engem is padlóra tud küldeni, néha jobban, néha kevésbé jól kezelem ezt a tulajdonságát. A témához visszakanyarodva, hallgatom két oldalról, hisz Virgenie is érzi, hogy valami nincs rendben, és neki is van problémája Valerievel. Szóval próbálok úgy tenni, mintha nem tudnék mindent, próbálom mind a kettőt csitítani, és egy kicsit javítani a helyzeten, de szélmalomharc az egész, majd csak az jelent fellélegzést, ha Virgenie hazamegy…
Sok időt töltünk együtt, folyamatosan megyünk, csinálunk valamit. Szeretnénk pótolni, ami eddig kimaradt esetleg. Jaj, még ezt is meg akartuk nézni együtt, ugorjunk át kávézni…
Nehéz itt maradnom fejben. Néha átragad, a „vége van hangulat”, hiszen csupa olyan dolgokat csinálunk, ami normális esetben tényleg a végén csinálnánk. De nekem még maradnom kell. Kapok egy új lakótársat, és remélem, hogy ezzel egy új lendületet… :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.