Egy gyakornok mindennapjai

Tegnap…

Most csalok egy kicsit, hiszen mióta elköltöztünk, nincs internetem. Csak a konyhában, ott meg épp nagy a sürgés, úgyhogy csak este teszem fel ezt a szösszenetet, most marad a Microsoft Word, aki jó barátunk… :)

(Ha esetleg valaki lemaradt volna, nem tudom írtam-e, de elköltöztünk. Most itt lakunk a hotel hátsó frontján, egy külön kis lakásban, vagyis inkább szobában. Lehetne rosszabb is, meg jobb is, de ez van, ez most már végleges, és nem kell átesni a vendégeken meg a főnökön.)

Tegnap Mentonban jártam, ahonnan már átlátni az olaszokhoz. Szép idő volt, és itt a legenyhébb a klíma Cote d’Azur térségében. Nagyon büszkék rá, hogy megterem minden citrusféle. Sok a nyugdíjas, sőt inkább csak nyugdíjas van, de aranyos kis város. A régi városrész az nagyon tetszett, színes házak, szűk kis utcák, amiket én inkább sikátornak neveznék, és ami számomra a legérdekesebb volt, hogy a város tetején, hiszen ez egy dombon helyezkedik el, temető van. Szóval nagyon jól éreztem magam, ismét láttam valami újat, és mióta kaptam fizetést, gazdagnak is számítok, úgyhogy nyugodtam tudtam egy tejeskávét inni, habár az árát még mindig sokallom, de a turistáknak semmi sem drága, mint tudjuk… :)

Az ebédem azért még megér pár sort, hiszen ilyenkor boltban kapható előre elkészített szendvicset vagy salátát szoktunk enni, és most egy olyan salátát választottam, amiben a zöldön kívül kacsahús, dió és sajt volt. Érdekes párosítás, nekem biztos nem jutna eszembe, de ők franciák, nekik elnézzük. :)

Délután elindultam visszafelé, vagyis Nizzába, hiszen megbeszéltük Virgenievel, hogy ott találkozunk, és étterembe megyünk, mégpedig tengergyümölcseit enni. Nyáron sikerült már próbára tennem magam La Rochelle-ben, ahol kagylót ettem, de ez azért más volt. Vegyes tálat rendeltünk, volt rajta minden, tüskés, nem tüskés, kis kagyló, nagy kagyló, kis csiga, nagy csiga (Tudom, tudom, fúj csiga, de ez a vízben él, és nem olyan sima éti csiga. :D ) kis rák, nagy rák (remélem rák volt) és persze citrom meg majonéz. Az volt a legmulatságosabb, hogy mindenki nézte a másikat, ki mit eszik, vagyis inkább, hogy ki hogyan eszi. Mert ezekért meg kell küzdeni, ez nem olyan, mint egy jó szelet rántott hús a vasárnapi ebédnél, hogy belebököd a villád, levágsz egy darabot a késsel, és már rághatod is, ehhez kell kanál, kés, villa meg tű, és a kezed természetesen, mert a nélkül nem kivitelezhető a mutatvány. Mindenesetre túléltük mind a ketten, most egy pár napra pótoltam a sót a szervezetembe, de biztos, ami biztos, leöblítettük egy „mousse au chocolat”-val. Hazafelé gyalog jöttünk, ami úgy kb 1 óra 40 perces sétát jelentett. Felfoghatjuk úgy is, hogy megsétáltattuk a tengeri herkentyűket, de nem volt annyira vidám, hiszen Virgenie sarkát feltörte az új cipője, de olyannyira, hogy ma papucsban dolgozik. Most én voltam a szerencsésebb, hisz nekem nem kellett reggel kelnem, de így is felébredtem, szóval szinte mindegy is.

Azt még be kell vallonom, hogy tegnap előtt el voltam anyátlanodva, hiányoznak az emberek otthonról, és amikor egyedül voltam, akkor ez túlságosan előbújt. De erőt vettem magamon, és rájöttem arra is, hogy szükségem van a zenére. Ha éneklek magamban, akkor rögtön jobban érzem magam, azt hiszem ez az egyik gyógymód honvágy ellen. Most jön a hatodik hét, egyesek szerint ez a mélypont, majd meglátjuk. :) Készen állok a támadásra, remélhetőleg én leszek az erősebb.

Kisütött a nap, úgyhogy azt hiszem, összeszedem magam, sétálok egyet, még biztos eső illat van…

... Visszatértem a sétámból. Négy órásra sikeredett, el is áztam többször egy pöttyet, de már csak azért sem fordultam vissza. :) Sziklák, tenger, víz, hullámok, virágok...