Félúton… Ma három hónapja, hogy itt vagyok, és még van három hónapom itt. Mos jutottam el oda, hogy hiányzik a családom. Lehet, valaki furcsállja, hogy csak most… A család az, aki megvár, aki minden körülmény között a családod marad, akik nem felejtenek el, akik ha esetleg nem írnak, akkor is tudod, hogy gondolnak rád, akik, csinálhatsz akármit is, ott maradnak mögötted, és a biztosítják a hátteret. Sokat gondolok rájuk az utóbbi napokban, és elképzeltem, milyen lesz, ha visszatérek a szobámba, hogy anyukám ébreszt, reggeli, és ideje kimásznom az ágyamból, vagy, hogy mérgelődöm, mert a bátyám már megint széthagyta a cuccait a szobájában, az ebéd meg kihűl… :)
Most viszont itt vagyok, ők meg ott, és ezt a három hónapot a legtartalmasabban kell eltöltenem, mert már csak három hónap. Ha visszatérek, akkor ott lesznek, és ez a fontos. Csak azért nehéz… Ma szabadnapos vagyok, jut ideje az embernek gondolkodni… A gondolkodás egy rendkívül jó dolog, hiszen előrébb viszi az emberiséget, de olyan, mint az alkohol, csak mértékkel szabad fogyasztani. :) Nem szabad túlzásokba esni egyikkel sem. Az ember életét döntései alakítják, én döntöttem anno, eljövök szerencsét próbálni, vagyis kipróbálni magamat. Mert valljuk be őszintén, ez az, miért eljöttem. Vajon képes vagyok-e rá, végig tudom-e csinálni? Otthon mindig a túlélésre neveltek, és arra, hogy sosem adhatjuk fel, hogy bármire képes vagyok, amit elhatározok, minden csak csupán döntés kérdése, és hogy a dolgokat végig kell csinálni, ha fát vágnak a hátunkon, akkor is. Ez azért nem volt akkora mutatvány otthon, hát itt a nagy feladat, túlélni és megélni az itteni napokat, problémákat, (amiből akad bőven) megmutatni magamnak, igen, képes vagy rá, megcsináltad.
Annyira bölcs vagyok, hogy az már hihetetlen. :)
Tegnap jártam a Chagall Múzeumba, bírom a srácot, főleg a színeit, és a képei témáját, gondolok itt a vallásos képeire. Voltam kávézni, beszélgettem az egyik nénivel, akinek,amikor mondtam, hogy nem könnyű, mert Virgenievel szét vagyunk szedve, akkor felajánlotta, hogyha beszélgetni szeretnék, megmutatja hol lakik, és csak csöngessek fel, egyedül él, szívesen meghallgat. Este pedig vacsorára voltam hivatalos Krisztáékhoz, Feri főzött, de jó is volt, megismertem egy lengyel srácot, aki itt él, és az ő ismerősük, megkukkanthattam Feri műtermébe, és meg is tapogathattam a képeket, láttam a festékeket, a késeket, az ecseteket, amikkel dolgozik, egy számomra nagyon idegen világba nyerhettem betekintést. (aki esetleg nem tudná, amint kiveszik a kezemből a körzőt és a vonalzót, két bal kezessé válok, nem tudok rajzolni… )
Virgenievel viszont elég jól vagyunk az utóbbi hetekben, sok programot csinálunk együtt, és a hangulata is egész kiegyensúlyozott, habár tudom, ő is sokat agyal mostanában a családján. Már csak két hét és érkeznek a szülei… Nagyon kíváncsi vagyok rájuk. :)
Most viszont megszáradt a szobánk, mennem kell ágyat húzni, hiszen utána irány Nizza, egy kissé nyáriassá kell tennünk a munkaruházatunkat, mert lassan megsülünk a medencénél. Amikor épp nem zuhog az eső… :)
És a végére még annyit, hogy vettünk egy-egy pár szandált, hirtelen felindulásból. Mostanában elég sok dolgot csinálunk hirtelen felindulásból, de tetszik. A szandál mondjuk nagyon nem ritás, de kell egy ilyen is, elvégre kettessel kezdődik a személyi számom, ami azt jelenti, nőként tartanak számon, habár néha kételkedem, de azért egy magas sarkút még talán túlélek, habár látom, hogy nem az a lesz a mindennapos viseletű, leugrom a boltba tejért lábbelim. :D
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.