Próbáltam összehozni a két képet… Ő és a Côte d’Azur. Aztán már nem törődtem vele, hogy összepárosítsam őket, megfeledkeztem erről. Csak az volt a lényeg, hogy itt van, hogy vele vagyok, hogy megmutassam a világom, hogy hogyan élek itt, mit érzek.
…
Amikor két életed egy ponton összefolyik…
Hamar eltelt ez a négy nap… Fel sem eszméltem, és már a repülőtéren álltunk, csak a búcsúzás volt hátra. Aztán eltűnt a biztonsági kapuk mögött, és én megint ott álltam egy tömeg közepén, mégis nagyon egyedül. Az eső csak zuhogott, de nem akartam visszamenni a szobámba. Kóboroltam Beaulieu-ben, eláztam, és már éreztem, hogy fázom. Aztán egy ponton mintha megcsíptek volna. Szembejött egy pasas, ránéztem, mire ő megszólalt, hogy milyen szép mosoly… Mosoly… Önkénytelenül, tudatlanul is rámosolyogtam… Ez az igazi Rita, nem aki lógatja az orrát… Itt volt, és azt hiszem, sok dolgot másképp lát már, megnyugodott egy kicsit… Én pedig folytatom, amit elkezdtem, megélni a napokat, abban a biztonságban, hogy vár otthon… :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.